Érettségi vizsga - 2018. május-június

2018. február 15-én lezárultak iskolánkban a tavaszi érettségi vizsgákra jelentkezések.

A 12. A osztályból 16 fő, a 12. B osztályból 24 fő és a Kk 13/1-2 osztályokból 39 fő jelentkezett a nagy megmérettetésre. Közülük tizennégyen emelt szinten is számot adnak tudásukról angol nyelvből, történelemből, vendéglátóipar ismeretekből.

Volt diákjaink és más módon az iskolánkhoz kapcsolódó felnőttek összesen nyolcan jelentkeztek be hozzánk ismétlő, kiegészítő, szintemelő valamint javító érettségi vizsgára.

A már szakmával rendelkező tanulóinknak négy tárgyból kötelező vizsgázniuk, ennek ellenére nagy többségük ötödik vizsgatárgyat is választott.

Szép eredményeket, sok sikert kívánunk nekik!

Felhívnám a végzős tanulóink figyelmét arra, hogy 2015. január 1-jével hatályba léptek a 2014. évi CV. törvény „a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról” elfogadásával az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésére vonatkozó jogszabályok. A változtatás értelmében a következő határidőre módosult a közösségi szolgálat teljesítése: „A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása…”.

Tehát az érettségi vizsga megkezdéséig (2018. május 05-ig) teljesítenie kell a diákoknak az 50 óra közösségi szolgálatot. Az 50 óra teljesítése nem az érettségi bizonyítvány kiadásának, hanem az érettségi megkezdésének feltétele.